Orpen pókervilágba való belépése nem a microstakes és ezernyi online torna felől történt. Üzleti világban nőtt fel, építőmérnökit végzett, és harminc éves kora előtt már sikeres projekteket vitt online gamingben és marketingben. A póker sokáig csak társasjáték volt számára munka után. A fordulópont Monte Carlóban jött el, amikor Ben Heath és Charlie Carrel találkozása ráébresztette, hogy a póker komoly technikai diszciplína, amit rendszeresen lehet tanulmányozni.
Póker történelem és szokások nélkül
Sok podcast nézőt meglepett, hogy Orpen póker múlt nélkül lépett be a high stakes világába. Nem volt hosszú évek online tapasztalata, sem kész stratégiái az ellenfelek számára, sem kialakult szokásai. Ami a legtöbb játékos nála előnyt jelent, az eleinte hatalmas hátrány volt. Amikor először nézett solver eredményekre, teljesen idegen nyelvként hatottak rá. A színek, kombinációk és frekvenciák semmit sem mondtak neki.
Hosszú évek intenzív edzése kellett ahhoz, hogy megértse, mit mutat a solver és miért. Csak a covidos időszak után jutott arra a pontra, hogy képes volt önállóan tanulni. Az, hogy nem voltak régi szokásai, ma már egy előnyének tekinti. Nem kellett „kitanulnia” rossz automatizmusokat, és a teóriát kiindulópontként vette, nem pedig a saját intuíciójának korrekciójaként.
A solverek árnyoldala és az ICM kulcsfontossága
A podcast egyik fő témája a solverek felszínes használatának kritikája. Orpen szerint sok játékos megelégszik azzal, hogy „klikkel” egy megoldást, és kideríti, hogy a river call vagy fold „OK” volt. Ezzel azonban véget ér az esetek mélyebb megértése, hogy miért is kellett volna így lennie és mi a logika mögötte. Orpen állítja, hogy a solveryk bizonyos esetekben rosszabbá tették a játékosokat, mert megszűntek beszélgetni a handekről, elemezni az ellenfél range-eit és kontextusban gondolkodni. A solver gyors választ adott, de elvette a gondolkodási folyamatot. A játékosok abbahagyták a „miért” kérdezését, és megelégedtek a „mi” válasszal.
Orpen nyíltan beszél arról, hogy tanulmányi idejének nagy részét az ICM-re fordítja. Legalább 65%-ra becsüli a hosszú távú felkészülésből. Az ok egyszerű: a döntések, ahol az ICM szerepet játszik, bár ritkábban fordulnak elő, a pénzügyi hatásuk sokkal nagyobb, mint a normál chip EV helyzeteké. Kiemeli, hogy a mező nagysága ebben az értelemben nem kulcsfontosságú.
Akár egy 400 fős tornára jelentkezik a játékos, akár egy hatalmas tömeges eseményre, a pénzbe érő játékosok aránya hasonló marad. Épp ezekben a pillanatokban dől el a karrier különbsége. Orpen szerint sokkal nagyobb probléma néhány kombinációval szélesebb range-et megnyitni a final table-nál jó ok nélkül, mint apró hibát elkövetni a torna korai szakaszában. Az ICM hibák csendesek, de rendkívül drágák.
Exploit, backing és variancia
Bár technikai alapját a GTO adja, Orpen hangsúlyozza az exploitatív játék fontosságát. Elárulja, hogy kezdetben túlságosan merev volt – visszautasította a solver által nem ajánlott foldokat, és alábecsülte az ellenfelek teóriai eltéréseit. Idővel azonban rájött, hogy az emberek nem úgy játszanak, mint egy solver. Épp az a képesség, hogy felismerjük, mikor és hogyan tér el az ellenfél a teoretikus egyensúlytól, a kulcs az edge-hez. Kisebb és ismertebb mezőkben ez a szempont még hangsúlyosabb, mert a játékos több információval rendelkezik az ellenfelek tendenciáiról. Szerinte az ideális játékos az, aki kellően érti a teóriát ahhoz, hogy tudatosan és helyesen eltérjen tőle.
A beszélgetés jelentős része a backingről szólt. Orpen arról ismert, hogy teljesen máshogy látja a backinget, mint a piac többsége. A játékost nem alkalmazottnak tekinti, hanem saját „vállalkozása” vezérigazgatójának. Ő maga csupán befektető. A backing kapcsán rendkívül szelektív, és állítja, hogy sokkal több embert utasít el, mint amennyit elfogad. Számára nemcsak a játék szintje fontos, hanem a személyes kompatibilitás is. A póker legyen szórakozás, ne pedig stressz forrása. Ezért rugalmas a megállapodásokban, nyitott a változtatásokra, és elutasítja az eredmények nyomás alá helyezését.
Orpen nyíltan beszél arról, hogy akár a világ legjobb játékosa is eljöhet egy időszak, amikor tíz évig semmit sem nyer. A pókerközösség számára elképzelhetetlen, mégis matematikailag lehetséges. Éppen ezért tartja félrevezetőnek a játékosok nyilvános értékelését címek és trófeák alapján. Szerinte a pókerben nem létezik megbízható értékelési rendszer. Nem látjuk a legtöbb játékot, nem ismerjük a pontos döntéseket, és az eredmények el vannak árasztva varianciával. Egyetlen dolognak van valódi értéke: azoknak a játékosoknak a tisztelete, akik értik a játékot, és tudják, mit néznek.
A póker mint folyamat, nem cél
A beszélgetés végén Orpen hangsúlyozza, hogy számára a póker soha nem jelentett „profi” vagy „szórakoztató játékos” címkét. Szerinte csak jó és rossz játékosok léteznek. Fontos, hogy a játékos törekedjen a javulásra, és értse, mit csinál. A póker szerinte olyan játék, ahol az eredmény gyakran megtévesztő. Egyetlen dologra lehet támaszkodni: a folyamatra – a tanulmányozásra, a beszélgetésre, a megértésre és a képes nyúl nélkülözésére. Aki ezt a folyamatot megkedveli, annak esélye van átvészelni a legrosszabb sorozatokat is. Aki csak az eredményekre koncentrál, előbb-utóbb falba ütközik.
További tartalmak a GTO Lab Podcastból
Alex Ponakovs: Miért fontosabb az önálló gondolkodás, mint a solverek vak követése
Nick Petrangelo: A $100k versenyeken már nincsenek gyenge játékosok, ezért még inkább dolgozni kell
Daniel Negreanu: Sok éven át a póker csúcsán maradni kemény munka, nem véletlen
Fedor Holz: Egykor győzelmeket, címeket és pénzt akartam. Ma boldog akarok lenni
Források – Podcast GTO Lab, Flickr, TritonPokerSeries
