The Festival és a SpadePoker
Frankével és az általa megálmodott egyedi pókerversenyek ötletével már bő öt éve találkoztunk, amikor Pozsonyban a Cash Game Challenge-et szervezte. Produkciós és médiacégként az első pillanattól jelen voltunk az eseményein, élő közvetítésekkel vittük közelebb a történéseket a nézőkhöz. Az évek során nemcsak The Festival nőtt kiemelkedővé, de a mi együttműködésünk is egyre szorosabbá vált.
Azóta, ahogy telt az idő, hosszú közös utat jártunk be: legutóbb Rozvadovban jártunk kolléganőmmel, Eliškával, hogy a magyar közönség számára is átadhassuk ennek a sorozatnak az igazán sajátos atmoszféráját. Nem egyszerű egy átlagos pókertornáról színesen és újszerűen beszámolni, de a The Festival-nél ilyesmivel szerencsére egyáltalán nem kellett küszködnünk.
Kvalifikált játékosok történetei – ezek garantáltan megérintenek
A The Festival igazán széles választékát kínálja a különböző szatelliteknek és kvalifikációs lehetőségeknek, így az élő eseményekre már 0,25€-tól is bekerülhet bárki. Pont egy ilyen véletlen "missclick" tette meg a cseh Milo Novák szerencséjét, aki fokozatosan kiharcolta magának a teljes, 1.800€ értékű utazási csomagot. Hasonlóan a holland Walter is, aki csupán 1€-ból jutott be ugyanebbe a package-be.
Egy ilyen csomag persze nem csak a Main Event nevezését és a szállást tartalmazza, hanem zsebpénzt is az utazáshoz, valamint egy különleges Hospitality Package-t, amely a közösségépítés egyik alappillére. Naponta változatos programokkal várják a játékosokat: a kinti sportoktól kezdve, a gasztronómiai élményeken át egészen a zenés rendezvényekig és a karaokéig minden belefér.
Hospitality – ahol valódi barátságok születnek
Pénteken például mi is ott találtuk magunkat a rozvadovi TJ Rozvadov focipályáján, ahol svéd, cseh, holland és szlovák játékosok mérték össze tudásukat a „Festival Olimpiai Játékokon”. Kipróbáltuk a tizenegyesrúgást, a bottle flipet, vagy akár a népszerű finn Mölkky játékot is. A hangulatfokozó sör, az élő cseh fúvószene és a grillezett ételek illata mindenhol jelen volt.
Egy hét Rozvadov után őszintén mondhatom: az ilyen hospitality eseményeknek hála, igazi barátságok szövődtek szerte Európából érkezett, különböző nyelvű pókeresek között. Amikor megkérdeztük őket, visszatérnének-e a The Festival további eseményeire, többen is kiemelték – a közösségi élmény és az aktivitások jelentik számukra a legfőbb vonzerőt.
A legnagyobb lucker, akit elbír a terem
Az egyik hospitality rendezvényen – ahol épp a sörfogyasztás volt a főattrakció – izgalmas verseny zajlott, a rekord pedig 7 másodperc volt. Akinek sikerült ezt megdöntenie, 25€ értékű all-in flip tikettet zsebelhetett be. Vidéki gyerekként nem hagyhattam magam, 4,07 másodperces idővel abszolváltam a kihívást, amivel nem csak tapsot, hanem a nevezést is kiérdemeltem. És itt még csak elkezdődött minden.
Este a szóban forgó PLO flip pörögtek, a győzteseknek 550€ ticket járt a Main Event Flip & Go flightjára. Kilencen ültünk egyszerre asztalhoz, a riveren csoda történt: sorom lett, így másnap várhatott rám a végső kör. Itt már pineapple formátumban folyt a játék, ahol mind a 8 játékos 3 lapot kap, s egyet a pre-flop előtt kötelező eldobni. Az én lapjaim: K d Q c 6 c. A 6 c-t dobtam, és a boardon K h A h 4 d 7 c 8 d – őszintén megmondom, nem reméltem, hogy a 8 játékos közül pont én vihetem a pálmát. A showdowne végül mindenki sorban felfordította a kártyáit, a legerősebb a K s J h kombináció volt.
Kellett pár másodperc, mire felfogtam, mi is történt. Amikor viszont mindenki gratulált, rádöbbentem: tényleg elég komoly mázlim volt. Nyereményem nem más lett, mint egy egyenes belépő a Main Event második napjára, ráadásul a mincash már biztos zsebben volt.
A Main Eventre összesen 1.053 nevezés érkezett, ebből 135 játékos jutott tovább a második napra. Innen már mindenki a 24 fős döntős mezőnyért küzdött, hétfőn pedig a bajnoki címért és a 90.001€ fődíjért ment a harc. Sajnos én már nem lehettem ott köztük – alig két órát éltem az asztaloknál. Végzetem egy KK vs AQ leosztásban jött el, ahol Barry Greenstein klasszikus „Ace on the River”-variánsa mondta ki felettem a kegyetlen ítéletet.
Miért nem hagyhatod ki a The Festival-t?
Több mint 12 éve mozgok a pókermédiában és televíziós produkciókban, de ehhez hasonló eseményhez még soha nem volt szerencsém. Sem fizetett együttműködésről, sem kötelező reklámról nincs szó – ezért is írok most blog formában, hogy valóban megoszthassam az élményeimet. Az összetartó közösség és az, hogy mindenki emlékezetes pillanatokat éljen át, tényleg működik. Franke szavai foglalják ezt össze a legjobban: „Egy átlagos pókertornán a játékosok 10 százaléka pénzt kap, a többiek boldogtalanul távoznak. Nekünk viszont az a célunk, hogy a The Festival-en mindenki jól érezze magát, és felejthetetlen élményeket vigyen haza – függetlenül attól, hogy elbukott-e valami 3-outert az asztalnál.”
Ezzel az idézettel zárom mai beszámolómat. Ha eddig hezitáltál, hogy érdemes-e részt venni valamelyik The Festival eseményen – ne habozz! Ilyen pókerélményt máshol nem kapsz, és őszintén nem is tudom, hol lehetne hasonlót találni. A sorozat következő állomása szeptemberben (15–21.) Málta lesz, novemberben pedig (18–23.) a pozsonyi Banco ad helyet a szlovák megállónak. Mi biztosan ott leszünk – te ott leszel velünk?
Sok szerencsét minden pókeresnek, és köszönjük a támogatást és a bizalmat!
Dávid