SPADEPOKER>POKER NEWS> Spraggy őrült handje

Spraggy őrült handje

Ma két ismert streamer egymás elleni leosztását vesszük górcső alá, akik a SCOOP egyik tornájának döntőasztalán csatáztak.

Az idei SCOOP is sok érdekes partit hozott, az egyik közülük pedig a Thursday´s 530$ Bounty Builderen zajlott, május 19-én, ahol Tonkaaaa vs Spraggy csatáját láthattuk. Az egész egy standard emeléssel kezdődött a buttonról, amikor Spraggy nyitott a hatos párjával, Tonka pedig megadott a BB-ről. Eddig semmi nem utalt arra, hogy ez lesz a döntő asztal legnagyobb potja. Spraggy, aki élőben közvetített, hatost kért a flopra, és a vágya teljesült is, egy ász és egy tízes kíséretében (ráadásul két káró). Spraggy 60%-ig c-betelt, aki ezen a flopon egyértelműen range-előnyben volt, Tonko pedig ismét callolt.

A turnön egy újabb hatos jött, így Spraggynek pókere lett. Valójában egy újabb hatos inkább a nagyvakot erősíti, mint az eredeti emelőt, de Tonkótól nem látunk betet, így ismét Spraggy következik. Ő egy újabb bettel folytatja. Ezúttal a pot háromnegyedéért. Tonka ismét csak megad.

A riverre egy pikk tízes érkezik, Tonka pedig "tank üzemmódba" kapcsol, majd hosszas gondolkodás után 1,152 milliót lő a potba, Spraggy nagy örömére. Ismét egy hosszú "tank" következik, majd egy all-in, amivel Tonka kieshetett volna a versenyből. Itt egy egy remek elemzést láthatunk Spraggytől, aki úgy gondolta ellenfelének TX-e van káróval, vagy blöfföl. Őszintén szólva ezen a boardon nem sok blöff lehet, így tényleg úgy tűnhet, hogy Tonkának fullja van. A kérdés az, hogy el tudja-e dobni? Végül Tonka megad, és megtudja a szomorú hírt, hogy ellenfele jobb. Itt szeretnénk megállni Tonka riverbeli játékán.

Full house-al nagyobbat emelni, mint a pot, határozottan rendben van. Egy all-in-t azonban nem szívesen adnánk meg. Hogy miért?  Csak az esetek néhány százalékában fordul elő, hogy valaki egy ilyen nagy river betre, all-innel blöfföl, különösen egy első-második zsetonpárbajban. Tulajdonképpen csak abban reménykedsz, hogy az ellenfeled is tízest mutat. De az is lehet, hogy hatosai vannak, mint ebben az esetben is, vagy kézben ászok, vagy ász-tízes. Tehát az ellenfeled range-ének háromnegyede, ver téged, és az esetek egynegyedében osszátok szét a potot. Figyelembe kell vennünk a blöff esetek nagyon kis százalékát is, de ez még mindig dobás számomra. Mindenesetre nehéz megítélni Tonko végső megadását, ugyanis a két játékos nagyon jól ismeri egymást, és bizonyára az úgynevezett "next level play és mind games" is szerepet játszanak itt.

Ez az epikus leosztás segített Spraggynek, hogy győztesen távozzon, közel 34 000 dollárt keresve, és stílusosan ünnepelve 33. születésnapját. Mit is mondhatnánk? Továbbra is igaz, hogy a póker a hibák és a helyes döntések játékáról szól. Véleményünk szerint még a "legőrültebb dobás" is hozhat neked győzelmet vagy tisztességes profitot a végén.

Tonka helyében te dobtál volna. Csak ne hagyd magadat befolyásolni az eredménytől és az elemzéstől. A csata után mindenki tábornok...